Tekintsünk el most attól a reklamációtól, hogy „de hát a képernyőmön sokkal élénkebb, világosabb az egész kép, mint a papíron/vásznon!” – nem azért, mert az ilyen megjegyzés ritka, hanem azért, mert azon az alapvető tényen, hogy egy hátulról megvilágított, aktívan fényt sugárzó kijelzőn látott kép érzete minden körülmények között durván más lesz, mint egy passzív, a visszavert fényből ’gazdálkodó’ felület által kiváltott hatás, azon semmilyen trükkel nem lehet változtatni. Ha valaki pontosan azt az élményt szeretné kapni egy nyomattól, mint amit a megvilágított kijelző nyújt (pl. hogy bármilyen fény mellett, így sötétben is remekül látszódjon a kép….), attól bocsánatot kell kérni és visszadni a pénzét.

Vizsgáljuk meg inkább azt, hogy mit lehet tenni: ehhez pedig onnan kell kiindulni, hogy bár az, hogy kinek milyen szín, milyen árnyalatok, milyen kontrasztok tetszenek, egy teljesen szubjektív, egyénfüggő dolog, az, hogy valami pontosan milyen színű, milyen kontraszttal, milyen szaturációval rendelkezik, már egy teljesen objektív, nagyon pontosan mérhető fizikai adathalmaz.

Ebből pedig máris következik egy olyan alaptétel, mely a „közbeszédben” sokszor elfelejtődik: amikor egy rendszert színhelyesre akarunk beállítani, akkor NEM a nyomtatót és a kijelzőt (esetleg még a számítógépet) hangoljuk egymáshoz, hanem minden egyes elemet önállóan állítunk be az objektíven helyes szín-megjelenítésre; és így, ha minden elem – a nyomtató, a monitor, a videorendszer – színhelyesen jelenít meg, akkor az ezeken egymástól függetlenül látott eredmény egymással is azonos lesz.

Nem bölcs dolog tehát azt tenni, hogy van egy kijelzőnk, aminek a képe nekünk tetszik, és a nyomtatónkat addig tuningoljuk, míg olyan színeket nem ad, ami hasonlít a monitoron látottakhoz. Ehelyett kalibráljuk a montort színhelyesre; kalibráljuk a nyomtatót is színhelyesre – és nem leszünk meglepve, hogy ez után amit az egyik oldalon látunk, az döbbenetes hasonlóságot fog mutatni a másik kimenetéhez. Ée innentől, ha bárki szubjektív ízlésének megfelelően „elpasztellezzük”, vagy épp bazi rikítóra húzunk fel egy képet digitális állapotában, akkor a színhelyes nyomtatón is ilyen pasztell vagy ilyen szörnyen élénk eredményt fogunk kapni.

Ha ezt az alapvetően igen egyszerű tételt szem előtt tartjuk, már nagy lépést teszünk a zen tökéletesség irányába. De azért vannak olyan finomságok, melyeket hasznos figyelembe venni.

A szín, ahogy megbeszéltük, objektv dolog (egy elektromágneses hullám frekvenciája) – de ahhoz, hogy a mai digitális eszközökkel ezeket rögzíteni illetve megjeleníteni lehessen, valamilyen, a megjelenítést lehetővé tevő módon kódolni kell őket. A fizikai megjelenítésének pedig – ahogy az emberi szem által történő értelmezésnek is - technikai feltételei vannak, ami behatárolja az adott eszköz esetén értelmezhető színek halmazát.

Ilyen halmazként vezette be a HP és a Microsoft 1996-ban az aktívan megvilágított megjelenítőknél (TV, monitor, telefon kijelző…) mai napig elsődlegesen használt sRGB szabványt. Az e szabvánnyal leírt színtér nem fedi le az emberi szem által felfogható teljes színpalettát (azért elég jó nagy részét igen!); sőt, a jobb nyomtatási technikák is már ennél nagyobb színterület megjelenítését tették lehetővé.

Erre a problémára reagálva vezette be az Adobe 1998-ban a saját, az sRGB-nél szélesebb spektrummal rendelkező színterét, az Adobe RGB-t. Ennek maximális zöld komponense jóval élénkebb, ami kihatással van a kék, cián és valamennyire a sárga árnyalatok megjeleníthetőségére is. Ezzel a palettával már nagyobb eséllyel biztosítható a monitoron és a papíron megjelenő tartalom objektív színhelyessége, viszont jóval kevesebb megjelenítő támogatja natívan.

Ettől függetlenül a mai napig az Adobe RGB a legnépszerűbb színtér a fotósok, grafikusok, nyomdai előkészítők körében, mivel széles spektruma mellett elég jó támogatottsággal rendelkezik és egy jobb monitorral felszerelkezve a teljes színtér színei megjeleníthetőek.

Itt jön képbe, hogy akkor milyen az a „jobb monitor”?

A legnagyobb különbséget a panel típusa jelenti, melyekből 3 típust különböztetünk meg, ezek a TN, VA, IPS panelek.

A TN paneleket a rossz betekintési szögük és pontatlanságuk miatt érdemes kerülni, a VA panelek pedig hiába adnak szép kontrasztos képet, a precíz színhelyesség nem tartozik az előnyei közé. Ebben a tekintetben az IPS panelek a legmegfelelőbbek.

Számít a monitor mérete is, hiszen minél nagyobb a kijelző, annál kevésbé lesz homogén a fényerő és a színhőmérséklet - 27” képernyőátmérő fölött pedig már igen erősen megterheli a pénztárcát, hogy javítsunk ezen.

Érdemes alapból a 8 bites megjelenítést megcélozni, a 10 bitnek igazából már a professzionális color gradingnél van értelme, melyet filmeknél, videók szerkesztésénél használnak, ehhez viszont már kell a megfelelő GPU (videokártya) is a gépbe.

Ha sikerült kiválasztanunk a megfelelő monitort – utalva cikkünk bevezetésére - még nem vagyunk a célnél: hiába képes a monitor a színhelyes megjelenítésre, azt be kell állítani úgy, hogy valóban tegye is ezt. Ehhez szükséges a monitor kalibrálása külső eszközzel.

Ilyen eszközök például az X-Rite, Calibrite, és Datacolor monitorkalibrálók, ezek kb. 60ezer Ft-tól kezdődnek és határ a csillagos ég, vannak többszázezres nagyságrendben is eszközök erre a célra.

A kalibrálás végeredménye egy ICM file lesz (Image Color Matching), mely a számítógép alapértelmezett megjelenítési tulajdonságaihoz ad egy korrekciós faktort úgy, hogy a végeredmény a valóban objektív, fizikailag helyes szín megjelenítése legyen.

A számítógépes megjelenítés színhelyessé állítása után következik a nyomtatás bekalibrálása (jellemzően ugyanazon eszközökkel ill. módszerekkel, mint a kijelző esetében). E ponton azonban roppant fontos, hogy a nyomtatott szín megjelenítése nem csak a nyomtatótól és a festéktől, de legalább ilyen mértékben a médiától is függ, hiszen a valamilyen felületre (papírra, vászonra, műanyagra stb) felhordott festék által kiváltott színhatás a média alapszínétől őrült nagy mértékben függeni fog. Így fájdalom, de ha igazán precízek akarunk lenni, a kalibrálást minden médiára (média-tipusra) el kell végezni.

És ezért (is!) nagyon fontos, hogy megbízható, stabil forrásból származó kellékanyagokat használjunk nyomtatáshoz: egy neves, megbízható gyártótól származó festékek és papírok igen nagy eséllyel stabilan azonos paraméterekkel bírnak és így bízhatunk abban, hogy az egyszer beállított kalibráció alapján még évekkel később is színhelyes képeket tudunk nyomtatni. És ha mindezek szállítója a nyomtató gyártója is, akkor nagyon bízhatunk abban, hogy a gép alapértelmezésben olyan kalibrációval érkezik, mely a gyári tintákkal és a gyártó által szállított papírral színhelyes nyomtatást eredményez.